Rechts-, steuer- und buchhaltungsdienstleistungen aus einer hand

Visszatér az Aranyvízum a magyar bevándorlási szabályozásba

A közelmúltban lépett hatályba a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény (Btátv.), és a szabályozás új Aranyvízumot  vezet be a harmadik országbeli befektetők számára. Az úgynevezett vendégbefektetői vízumot azok a befektetők kaphatják meg, akik az alábbi befektetések egyikével rendelkeznek, vagy kérelmezéskor szándéknyilatkozatot tesznek arra, hogy a beutazást követő három hónapon belül az alábbi befektetések valamelyikét végrehajtják. Az alábbi befektetések jogosítják fel a vendégbefektetőt a vízumra:

  • a Magyar Nemzeti Bank által nyilvántartásba vett ingatlanalap által kibocsátott, legalább 250.000,- euró összegű befektetési jegy megszerzése azzal, hogy a befektetési jegyek 40%-át magyarországi lakóingatlanokba kell befektetni;
  • legalább 500.000,- euró összegnek megfelelő értékű tulajdoni illetőség megszerzése Magyarországon található, tehermentes lakóingatlanban, amelyet a befektetést követő öt éven belül nem lehet elidegeníteni;
  • legalább 1 millió euró értékű pénzadomány oktatási, tudományos kutatási, művészeti alkotótevékenység támogatása céljából valamely közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány által fenntartott felsőoktatási intézmény részére.

A vendégbefektetői vízum legfeljebb két évig érvényes. A befektetőnek a Magyarországra való belépést vagy a befektetés megvalósítását követő 93 napon belül kérelmeznie kell a vendégbefektetői tartózkodási engedély kiállítását. A vízummentes országok (pl. Egyesült Arab Emírségek, Japán, Szingapúr) állampolgárai vendégbefektetői vízum nélkül is igényelhetnek tartózkodási engedélyt, ha jogszerűen tartózkodnak Magyarországon és megfelelnek a további feltételeknek.

A tartózkodási engedély 10 éves magyarországi tartózkodásra, ezen felül önállóan, ellenérték fejében végezhető tevékenység folytatására és munkaviszony létesítésére jogosítja fel a befektetőt. A vendégbefektetői tartózkodási engedélyhez kapcsolódó, családi együttélés céljából kiadott tartózkodási engedély lehetővé teszi a befektető családtagjai számára, hogy munkavállalóként dolgozzanak Magyarországon.

Más tartózkodási engedélyekkel ellentétben a vendégbefektetői tartózkodási engedély érvényességéhez nem szükséges, hogy a befektető az engedély kiadását követő három hónap elteltével ténylegesen megkezdje magyarországi tartózkodását. Az engedély további feltételek teljesülése esetén további 10 évre meghosszabbítható.

Ha többet szeretne megtudni az Aranyvízumról és az igénylés folyamatáról, forduljon hozzánk bizalommal az info@feherlegal.hu címen.